2019-es nyári gyerektáborok

Táboraink célja, hogy a manapság virtuális világba kényszerített gyerekeknek megmutassuk, ami a képernyőn túl van, a természetes életet, a valóságot. Segítsünk nekik felfedezni a kézzel való munkálkodás, alkotás örömét, hogy a valós tevékenységek által rájöjjenek, mire képesek, önállóbbakká váljanak, jobban megismerjék magukat, személyiségüket, hogy tehetségeiket kibontakoztathassák…
Szeretettel várunk minden 8-15 éves gyereket Kisberénybe, az alábbi, ottalvós táborainkba, háziállatokkal, gazdálkodással ismerkedni, lovagolni, faragni, íjászkodni, erdőt-mezőt járni, strandolni, játszani… és új barátokat szerezni!

2019-es gyerektáboraink:

  • júl. 1-5. és júl. 22-26. Túlélő-kalandtábor: ebben az alapozó táborban gyerekek olyan fogásokat sajátítanak el, amelyekkel a természet adta körülmények között, egyszerű eszközökkel boldogulni tudnak a vadonban. A hét második felében a tanultakat és magukat a valóságban is kipróbálhatják, mert kiköltözünk 3 napra az erdőbe. A tanulás mellett kikapcsolódásként íjászkodunk, lovagolunk, strandolunk a Balatonnál. A tábort 10-15 éveseknek ajánljuk. A tábor díja: 30 ezer Ft teljes ellátással, szállással két éjszaka kint alvással.

 

  • aug. 5-9. Nomád tábor: a nomádokról a jurta körül tevékenykedő emberek és a szerte legelésző állatok jutnak eszünkbe, de a nomád élet lényege az önellátás volt: az, hogy mindenhez értettek, ami az életük fenntartásához kellett. Ezen változatos, sokszínű munkálkodás és gazdálkodás mentén vezetjük táborunkat: az állatokat: etetjük, fejjük, lovagoljuk; a növényeket szedjük, gyűjtjük, feldolgozzuk; aztán íjászkodunk, strandolunk, megtanuljuk a nomád tűzgyújtást, készítünk egyszerű ételeket, agyagból dísztárgyakat és építünk egy kis kemencét, amiben mindezt megsütjük és kiégetjük!
    8-14 éveseknek ajánljuk. A tábor díja: 35 ezer Ft teljes ellátással, szállással.

Érdeklődni a további részletekről Kolep Istvánnál lehet a 06 20 611 0072 számon, a jelentkezéseket kizárólag írásban tudjuk elfogadni a kisberhir@gmail.com címen.